- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Sümegtől Keszthelyig.
Szerkesztők: Kálmán Teréz, Szilvási Péter
A 3-as Kéktúra szakaszt Sümegtől Keszthelyig futva-túrázva, nyolc óra alatt teljesítettük.
Útvonal: Sümeg - Sarvaly erdészház – Zalaszántó – Rezi – Hévíz – Keszthely
Táv: kb. 45,4 km
Szint: kb. 835 m emelkedés és 890 m ereszkedés
Menetidő (bruttó): futva kényelmes tempóban 8 óra, túrázva 12,5 óra
Pecsételések száma: 7
1. Szombat délután érkezünk meg Keszthelyre, ahol egy nagy sajtos-tejfölös lángossal és egy-egy dupla gömbös fagyival gyorsan megnyitjuk A SZEZONT (így március elején), na meg feltöltjük a szénhidrát raktárjainkat, majd időben ágyba bújunk, ugyanis hosszú napunk lesz, több mint 45 kilométerrel és egy kora reggeli buszindulással túránk kezdőpontjára, Sümegre.
2. Pecsét a vasútállomáson, majd irány a belváros, mely a korai vasárnap reggelen még csak ébredezik. Az első alkalom, hogy nem fagypont alatti hőmérsékletben kanyargunk a túra első szakaszán, sőt! Az aszfaltút emelkedésével fordított arányban csökken a ruházatunk rétegszáma, az első pecsét után már rövidnadrág-trikó felszerelésben haladunk tovább.
3. Még van pár száz méter az aszfaltos útból, de már erdei a környezet. Ennek megfelelően van, hogy hullámzunk lefelé, s van, hogy erősen kapaszkodunk felfelé. „Szenvedésünk” valószínű jól látható, ugyanis a zalaszántói sztúpához felfelé futva a járókelők láttunkra a Sparthatlont emlegetik. A versenyt, mely 246 km hosszú és jó pár ezer méter szintemelkedést foglal magában. Persze ehhez képest a sztúpa egy szánkódomb, de úgy látszik, minket legalább ennyire megvisel. Bár a buddhista emlékhely nem közvetlen a kék jelzésen van, érdemes letérni és betérni (KL jelzés), kellemes a hangulata.
4. Zalaszántón a Tátika presszó ablakában egy nénike „fején” pecsételünk, mert nem igazán hatotta meg, hogy mi ott vagyunk, viszont frissíteni a szemközti Coopban frissítünk: másfél liter vizet megiszunk, és ennyit tovább is cipelünk: irány Rezi.
A falu végén az Újmajorhoz érünk, ahol a jelzés nem sok. A hangos kutyaugatásból és a távolodó várrom látványából gyanítjuk, hogy rossz helyen vagyunk. Ellenőrizzük a térképet, és tényleg. Átvágunk árkon-bokron, és újra a kéken. Figyeljetek! Ha a mező a bal oldalatokon marad, jobbra a bozótoson lesz egy-két jel. Mondanánk, hogy jól láthatók, de NEM. Ha a saras-mocsaras részen történő átjutás nem lett volna elég, akkor a Nagy-Séd feletti „híd” jelenthet még kihívást. S ha még mindig nem elég, akkor a patak utáni kis aszfalt útra érve a jobbra után jön egy határozott balos, ahol egy a szabály: NE NÉZZ FEL! Tényleg ne! Csak menj! Ahol pedig a kék jobbra lefelé menne, Te még vágj egy bal kanyart. Hiszen ha idáig eljöttél, akkor a KL jelen még pár száz méter belefér a várromig, ahonnan a távolban már a Balaton is feltűnik a Badacsonyi-hegy mellett. Levegő, levegő, heverészés, napsütés, majd indulás. A turistáktól (akik sanszosan a kanyarban parkoló autókkal érkeztek) hemzsegő parkban kolbásszal kínálnak minket, elismerve futólépteinket, de egy nagy mosolygós köszönömmel visszautasítjuk a lehetőséget.
Visszatérve a kék jelzésre egy darabig még az erdei fák árnyékát élvezzük, majd kiérve a szántóföldek közötti földútra a nap sugaraiban süttetve magunkat elérjük Rezit, ahol a pecsétet a kocsmában nyomjuk egy frissítő sportfröccs után (vagy előtt, vagy közben).
5. Gyorsan jön az újabb pecsételő pont (Gyöngyösi csárda), ahol nem sokat időzünk, sőt, hogy őszinték legyünk a főúti szakaszból egy éles bal kanyarral és egy ismételt patakon való átkeléssel kb. 1000 métert le is vágunk. Hiába, jóból is megárt a sok: főűt, szántóföld, pusztaság. Majd végre Hévíz. A borospincék és szőlőlugasok mentén haladva majdnem egy jó ebéd mellett döntünk, de végül inkább odalépünk a táv végének, ami innen már végig aszfaltos: először Hévíz belvárosában, majd a balatoni bringaúton visz a célba, Keszthelyre.
A Festetics kastély parkjában furcsa tekintetek vetülnek ránk, de mi már csak a pizzánkat látjuk. Átvágva a főutcán és a Helikon-parkon a kék kereszten letérünk az állomásra, hogy a nap utolsó pecsétjét is a füzetünkbe nyomhassuk. Ezután Peti pizzériája felé vesszük az irányt, ahol ugyan sanszos, hogy nem életünk pizzáját esszük, de van, amikor az ember már olyan éhes, hogy mindez nem számít, vérré válik. Azonnal. És a lényeg úgyis a szeánsz, ami a mai nap végére felteszi a pontot.
Mi pedig legközelebb innen folytatjuk…
Ha tetszett a cikk, kövess minket facebookon Bárhogy is legyen: mozogj! és instagramon @ketszazhuszfelett.
